Megtartottuk a második nyílt napunkat pünkösdhétfőn, amit szakítva az eddigi szokásainktól, nem esős (mint eddig rendezvényeinken minden alkalommal), hanem ragyogó napsütéses napra szerveztünk. Ki kellett próbálni ezt is.
Én azt mondom, jó az eső, a vetésnek is jót tesz, és ugyan nehéz is elhinnem, de nem lehetetlen a jó időben is szabadtéri rendezvényt tartani.
Hogyan is történ mindez? Megpróbálom összefoglalni.
Korán, és lelkesen érkeztünk ki a pályára, jóval a kapunyitás előtt, mert addig még sok dolgunk volt. Vesszőfogók és a hálók kihelyezésével kezdett a csapat egyik fele, a másik a padokat és a pavilonokat állította össze. Ez utóbbiak bizony jól is jöttek, mert időnként nagyon kellemes volt az árnyékban megpihenni.
Hogy a gyerekek se unatkozzanak, elkészítették a lőlapokat kartonpapírból és a nyomtatott A3-as képekből. Ez nagyon bevált, már nem a gyerekmunkára gondolok, hanem a lőlapokra. Pénztárcakímélő, és csak a fantázia szabhat határt…
 |  |
Szépen lassan a helyére került minden, és körültekintve mindenen, kifejezetten jól mutatott a pálya. Kellemes családias hangulatot árasztott.
Időközben elkészültek a zsíros kenyerek is, ami nagyon jól esett, majd jöhetett az eligazítás.
 |  |
Miután mindenki tudta a dolgát, siettünk szerencsét próbálni a céllövöldében. Az egypálcás célok mindegyike egy-egy ajándékkal jutalmazta eltalálóját, de én például a sportszerűség kedvéért mindig mellé lőttem. ;-) Az ajándékokat persze meghagytuk a kalandvágyó íjászoknak, akik ellátogattak hozzánk.
Időközben megérkeztek a taksonyi barátaink, a Taksony Vezér Íjász Baráti Kör, akik felkérésünkre egy íjász bemutatóval kedveskedtek a látogatóinknak a délután folyamán. Kipakolt felszerelésük látványnak sem volt utolsó. A szobám falán is szívesen láttam volna az íjakkal teli állványt, kár hogy túl közel ültek hozzá…
 |  |
Na de azért mutatós fegyverek akadtak még nálunk is, de az íjjakon kívül Feri portékái is megérdemlik, hogy ide kerüljenek.
 |  |
De mielőtt még bárki azt gondolhatná, hogy rajtunk kívül mást nem érdekelt az íjásznap, írjak a látogatóinkról is.
Szép számmal érkeztek gyereket, akik lelkesen álltak a lővonalra. Számukra ajándékokkal is készültünk. Aki ügyes volt és eltalált egy lufit az máris gazdagabb lehetett valami meglepetéssel. Ám a másodikat már mi is szigorúbban osztottuk, mert ahhoz már hármat kellett eltalálni. Hiába volt minden, ezek az apró „banditák” így is kifosztottak minket.
 |  |
A felnőttek közül pedig a kísérő anyukák, apukák, de még a nagyszülők közül is akadt olyan, aki íjat ragadott.
Délután következett a taksonyiak bemutatója. Összeszokott társaság, gondos tervezés, gyakorlás. Ez az eredményen is meglátszott. Köszönet érte, jól sikerült bemutató volt.
 |  |
Meghirdettünk egy versenyt is, amelyre eredetileg az íjászattal még csak ismerkedőket vártuk, de akkora lett az érdeklődés a már gyakorlott hétpróbás íjászok között is, hogy engedve a nyomásnak, újabb kategóriákat is indítanunk kellett. Aki élt és mozgott, nevezett, mert hisz a részvétel a fontos, nem a győzelem, csak ez utóbbi szólást senki sem gondolja komolyan. Így a vérre menő küzdelemből csakis a legvitézebbek kerülhettek ki győztesen. De a viccet félretéve a felnőttek között kiváló mezőny jött létre, nem volt egyszerű nyerni.
 |  |
 |  |
A gyermekeket játékokkal, a felnőtteket pedig egy-egy üveg borral jutalmaztuk. Aki viszont díjat nem kapott, az pedig e jeles nap emlékét vihette haza, ami remélem legalább olyan nagyszerű, mint a díjak bezsebelése. Bár a jutalom bort kortyolva felidézni a nap legjobb emlékeit, hát igen…
 |  |
A verseny befejeztével közeledtünk a nap végéhez, már csak egy dolog maradt hátra, lőni pár utolsót. A pakolás, rendrakás és ilyen nemes faladatok pedig már csak, mint hobbi vártak ránk mielőtt végleg elcsendesedett volna a pálya, hogy hozzánk hasonlóan Ő is kipihenje a nap fáradalmait.
Köszönet jár mindenkinek, aki segített, aki eljött. Lesz még hasonló rendezvényünk, de addig is szívesen látunk mindenkit edzéseinken.
