A hétvégét ismét Sásdon töltötte a család. A gyerekek nagyon szeretnek a mamánál lenni, mert ott nagyon sok izgalmas dolog van és majdnem mindent szabad. Feleségem is megbeszélheti a világ nagy dolgait a nővérével, pedig otthon én is kiváló hallgatóság vagyok. Igaz nem mindig tudnám visszaidézni, mit is mondott. Szóval mindenkinek jut valami, de mi marad nekem? Hoppá! Éppen íjászversenyt tart a sásdi Nyílzápor HÍE. Micsoda véletlen! Ám ha így alakult, beneveztem.
Persze a dolgok nem ilyen véletlenszerűen alakultak így, hiszen a versenyről már jó előre tudomást szereztem a Déli Területek Versenynaptárából és sógornőm születésnapja is erre a hétvégére esett. Így aztán ez a hazaút régóta be volt tervezve.
A születésnap jól sikerült. Kacifántos szervezéssel sikerült az ünnepeltet meglepni, majd ahogy szokás finomakat ettünk, ittunk és beszélgettünk. Illetve én főleg csak hallgattam a beszélgetést, mivel az a mókás szituáció állt elő, hogy senkit sem ismertem azok közül, akik szóba kerültek. Nyugovóra térni csak késő este sikerült, pedig jól jött volna az alvás a másnapi korai keléshez, hiszen megígértem, hogy részt veszek én is a pályaépítésben.
Sógorommal, aki a sásdi egyesület tagja álmosan érkezünk a helyszínre. Nem késtünk sokat, de mire odaértünk, szinte minden kész volt. Nem is csoda, hisz sok segítő kéz gyűlt össze. Ám ezzel egy időben, köszönhetően a korábbi esős időszaknak rengeteg szúnyog is megjelent, akik mind-mind falatozni szerettek volna a már említett segítő kezekből. Szidtam is magam, hogy miért nem fogadtam meg az egyesület elnökének, Lajosnak a tanácsát, aki korábban levélben figyelmeztetett is mindenkit eme veszélyre.
Pályaépítés után még gyorsan hazaugrottunk a felszerelésért, elemózsiáért, no meg az elfelejtett szúnyogriasztóért. Korábban olvastam valahol, hogy a citromos illatok jó szúnyogűző hatásúak. Nos, amit otthon találtam az messze nem citromos volt, hanem kis rosszindulattal inkább lábszagra hajazott, hogy még én is majdnem lefordultam tőle a székről. Ám mint végül kiderült hatásos.
A nevezés gyorsan ment, ami mellé mindenki kapott egy szelet mákos kalácsot is. Ez a Sásdiaknál már szokássá vált, amit remélem még sokáig meg tudnak őrizni. Jól is esett mindkettő. Én ugyan csak egyet akartam kivenni, de nem összeragadt két szelet?! Nem tehettem mást, ha már egyszer összefogdostam, nem tehettem vissza őket. : -) A kalács után egy kv a kocsmában. Ezen csodálkoztam is, hiszen a tavalyi verseny alkalmával megtudtam, hogy itt délelőtt a bolt van nyitva és délután pedig a kocsma. Ezt amolyan kedves kis dolognak tartottam, de hát változik a világ. A pultban sem Irénke néni áll már, sőt már a bolt sem nyit ki. Megszűnt. Irénke néni természetesen él és virul, egy csokor virággal a kezében találkoztunk, de az üzletet már nem Ő viszi.
A reggeli után néhány gyors lövés a gyakorló pályán. Mostanában hanyagoltam az íjászatot, de ez a néhány lövés is csak a lelkiismeretem megnyugtatására volt elég, a vesszőim a kívánt helyre juttatására már nem. Viszont ekkor először hangzott fel az „R-betűs szó”, amire rögtön indulnom kellet. Repeta! Így hát még elfogyasztottam egy kis mákos kalácsot edzés helyett.
A minden részletre kitérő megnyitó után elindultunk a kezdőpozíciónkba. Ez a verseny is egy filmes téma köré épült, ahogyan a tavaly tavaszi is, amin sajnos nem lehettem ott. Akkor a Gyűrűk urából választott figurákat küzdhették le az indulók, ezúttal viszont a Star Wars-ból szállt alá a sötét erő, hogy birtokba vegye a felsőegerszegi erdőt. Meg kell hogy valljam nagy hiányosságom, ami miatt mindenki értetlenül néz rám és ki is nevet, de egyetlen részt sem láttam a filmből. Hogy miért van ez, nem tudom, mindenesetre most kifejezett hátrányát éreztem ennek. Szégyellem, de az egyik résznél lelőttem a spinét Jabba mellől. Mint megtudtam, Leia hercegnő volt az. A végén ugyan nem néztem meg a lőlapot, de szerintem csak ez az egyetlen sérülés volt rajta, a többi vessző mind a sudár termetű Jabbában csattanhatott.
A pálya magával ragadó. A völgyben lévő patak mentén indultunk, ahol változatos magasságokban és távolságokban lettek kiépítve a célok. Egy, valószínűleg hódok által készített, gáttal felduzzasztott kis tavacskában még egy kapitális ponty is helyet kapott. Mellé egy pár gumicsizma is ki volt készítve, ha netán szüksége lenne rá valakinek.
A völgy oldalából széttekintve hatalmas terek látszottak. Nem olyanok, amelyeken Kossuth Lajos szobrai szoktak állni, hanem olyanok, amiben az ember végtelenül aprónak érzi magát. Ez bizony sokszor félrevezető volt a távolság felmérésénél. Legtöbbször minden messzebb volt a valóságban, mint ahogyan látszott.
A patak mellől felkapaszkodtunk nagyobb magasságokba, magunk mögött hagyva a szúnyogokat. A reggeli pálya építéskori állapothoz képest mostanra már lényegesen kevesebb volt belőlük. Hogy a szúnyogriasztó miatt, vagy mert már időközben jóllaktak, azt nem tudom. De az biztos, hogy a mai nap a Majális volt nekik.
Az előző esti születésnapi buli eléggé lemerítette fényképezőgépem akksiját és mivel a töltő otthon maradt, csak „takarékon” tudtam fotózni. Már akkor gondoltam, hogy az élménybeszámoló írásakor nem fogok leírni minden célt egyesével, hanem inkább a képek segítségével mutatom be a versenyt. Bár magunk között szólva akár leírom, akár képekben mutatom be, az igazi mégiscsak a személyes tapasztalás. Tessék elutazni Sásdra az őszi versenyre!
Az első csapatok között végeztünk és értünk oda a babgulyás mellé. Tartalmas, jóízű étel volt, hozzá kenyér és sajtos pogácsa. De ha valakinek ez még mindig nem lenne elég, ráadásként egy kosár kakaós csiga is előkerült. Jutott mindenkinek. Az egész napi túrázás miatt bizony jól is esett. Kiülve a kocsma elé egy forró kávéval és egy hideg sörrel nem hittem volna, hogy lehet még tovább fokozni mindezt ám ekkor ismét elhangzott az R-betűs szó! Azt hiszem legutóbb akkor éreztem azt, hogy minden jó falattal elhalmoznak, mikor megismerkedtem feleségemmel. Máig is őrzök vagy 20 kilónyi „emléket” abból a 30-ból, amit azokban az években szedtem fel. Akarom mondani: gyűjtöttem össze.
Miután mindenki megebédelt, pihent és feltöltötte különböző folyadékokkal a szervezetét, kezdődhetett a két ügyességi feladat. Távlövés á lá Sásd, és a koronglövés.
A távlövés nem a klasszikus értelemében vett távlövés, de az arányokat véve mindenképpen helytálló az elnevezés. A hely szűke miatt ez egyfajta labdalövés, ami alig 1 méterről indult, és nem is tudom, talán 5-6 (esetleg kicsit több) méteren állt meg. A labdák kb fél-egy méterenként voltak kitéve, amikre 3 vesszővel kezdett mindenki, és annyival ment a következő sorra amennyi vesszeje maradt miután eltalálta a labdát. A távlövés így nem a távolság miatt jelentett kihívást, hanem a labdák méretei miatt: pingpong labda, teniszlabda, hungarocell golyó, majd a végére már csak a pingpong. Nagyon izgalmas volt ezeken a szokatlan távokon lőni. Talán mert ebéd után feltöltődtem nem tudom, de itt nagyon jól mentem szemben a versenyen nyújtott teljesítményemmel. A döntőig sikerült eljutnom, ahol alul maradtam csigás társammal szemben, de két győztest avattak a végén. : -)
A koronglövésről beszámolni sajnos nem tudok, mert hamar kiestem és elindultam társaimmal lebontani, bepakolni a célokat. Szó szerint végigszaladtunk az erdőn, mert az eredményhirdetéssel már csak ránk vártak.
Ekkorra a fényképezőgépem akkumulátora már a végét járta, így igyekeztem csak az utolsó pillanatban bekapcsolni, ami miatt volt, hogy lekéstem egy-egy fotóról. Legközelebb felkészültebb leszek, ígérem.
Összegezve tényleg öröm volt a verseny és itt most nem csak a sok finomságra gondolok, amit kaptunk. (Dehogyisnem, hisz mindig a hasamra gondolok)
Azt hiszem, most fel is pattanok a monitor elől, és visszamegyek. Jól lehet nincs már ott íjász, a sötét erő is kiűzetett, de a hangulat ott lebeg a levegőben ahol az a több száz szúnyog is, akik biztosan hasonló nosztalgiával gondolnak vissza a hétvégi csemegére, mint én.
Eredményeink:
| Horváth Áron | távlövés | I. hely |
(HAron)
