I. Versengés a Haraszti Fakupáért
Élménybeszámoló
Mint ígértem, megpróbálom összefoglalni a nap eseményeit és írásba önteni mindazt, ami a kupáért folytatott versengés alatt, előtt és után történt. Sajnos nem lehettem egyszerre mindenhol, de azért igyekszem a versenyről képet formálni mindenkinek, aki nem tudott eljönni és segíteni a visszaemlékezést azoknak, akik eljöttek.
***
Amikor felmerült a verseny ötlete, akkor még csak, mint háziversenyt szerettük volna megrendezni. Ám időközben annyi jó helyen jártunk, és annyi kedves emberrel találkoztunk, hogy úgy éreztük, velük is meg kell osztani ezt az élményt. Így módosítottuk az elképzeléseinket, és kiterjesztettük a versenyt, meghívott egyesületekre is. Érkeztek a visszajelzések és szembesülnünk kellett, hogy az érdeklődés jóval nagyobb, mint gondoltuk, így hát meghirdettük különböző fórumokon, hogy a Harasztiak, bizony nagy fába vágják a fejszéjüket, és egy teljes értékű íjászversennyel mutatkoznak be a Nagyközönségnek.
***
Álmosan és korán ébredtünk. Sok feladat várt ránk, de mindannyian lelkesen építettük reggel a pályát, sátrakat, büfét, „Pista-bá konyháját”. Igyekeztünk otthonossá, kényelmessé tenni a pályát, és nem titkolt szándékunk volt a célok furfangosságával kompenzálni terület egyhangúságát. Mindenki döntse el magában, hogy ez sikerült-e, de véleményem szerint igen, bár én elfogult vagyok. : -)
Az időjárás is kegyes volt hozzánk. (Bezzeg mikor a várva-várt, idejekorán lefoglalt családi nyaralásunkat töltöttük a nyár derekán, megközelítőleg sem volt ilyen!) Októbert meghazudtoló hőség, ragyogó napsütés. Ennek viszont árnyoldala is volt, nevezetesen maga az árnyék. Ezzel sajnos kevésbé tudtunk szolgálni, viszont a sátrak alatt, pálya szélén meg-meg lehetett pihenni.
Amint elkészültünk megérkeztek az első nevezők is, majd követték Őket a Többiek, és a Többiek, és a Többiek… Összesen 79 nevező jött össze, ami azt hiszem nem rossz, ám a pálya sem biztos, hogy sokkal több embert elbírna.
A nevezés lezárulta után kezdődhetett a megnyitó majd a csapatok ismertetése. Gyors csatasorba rendeződés, és el”dördülhettek” az első lövések. Ezeket a lövéseket saját készítésű lőlapjaink fogadták, melyek, mint említettem, helyenként nem nélkülözték a furfangot, megnehezítve íjászaink dolgát. Ki is emelek egynéhányat, hogy az is tudja miről beszélek, aki nem volt ott.
A kiscsibe: három zónára (felső tojáshéj, test, alsó tojáshéj) osztott cél, zónánként 1 vesszővel. Ha egy zónába több vessző talál be, akkor a kevesebb pontot érő lövés kerül beírásra.
Darts tábla: Kiemelt pontgyűjtő hely! A körcikkek a ráírt pontot érik, a külső zóna dupláz, a belső tripláz. Körcikkenként egy vessző lőhető, ha több talál ugyan abba, akkor csak az egyik, a kevesebb pontot érő kerül beírásra. Középen a bika szeme a darts-szal ellentétbe nem ér pontot. Ügyes íjászok 81 pontot is elérhettek ezen a célom. A szerencsétlenebbek 1-et, mint én. : -)
Háromszögek varázsa: Emelvényen, nem éppen kényelmes pozícióban állva, a kiválasztott sorban lévő háromszögekre egy-egy vesszővel kellett lőni. A végén az egy sorban lévő vesszők értek pontot, ha egy háromszögben több vessző volt, akkor itt is a kevesebb pontot érő került beírása.
Háromfejű sárkány: A szegény ember harmadik, legkisebbik fia elindul hetedhét országon keresztül, és átvágva a legsötétebb sűrű kerek erdőn, megmászva az üveghegyet, leküzdi a gonosz háromfejű sárkányt összesen 4 vesszővel. A fejeket egyenként kell meglőnie egy-egy vesszővel. Ha ez sikerült, kilőheti a negyedik vesszőt is a sárkány testére is plusz tíz pontért. A mese végére akár negyven pontot is kaphat. (a mesében persze nem pontot kap, mert azt a jóságos meseíró fejére kenné, hanem negyven aranyat, a gyönyörűséges királylányt és a fele királyságot kapja természetesen hőstettéért).
Telefon: A csapat minden tagja húz egy háromjegyű számot (azt befizeti rózsaszín csekken – népi nevén "Belföldi postautalvánnyal"). Nem. Húzott számokat (fontos, hogy abban a sorrendben!), kell meglőni a telefon gombjain. Nem volt egyszerű megszerezni a 30 pontot, sok embernek biza nem sikerült így „hazatelefonálnia”. Egy kedvest történetet hallottam verseny után: „Fekete András bácsi senior tradi kategóriában maximális pontszámot ért el, mindenki megtapsolta, felesége Judit néni pedig végig buzdította, hogy: Megcsinálod Papa! Nagyon ügyes vagy! Menni fog! ...)”
A versenyen két körös volt, körönként tíz céllal. A nyolcfős csapatok, egymásra figyelve összhangban lőttek, és kreatívan módosították a sorrendet, ki mikor lő, és ki mikor tud vesszőkért menni. A hely szűke miatt az emberek kissé zsúfoltan álltak egymás mellett, de ez kitűnő alkalmat teremtett az ismerkedésre, és az egymás ugratására. Komoly fogadások születtek, hogy aki a három tízest meglövi, az nagyon sok sört fizet a többieknek büntetésül. Szerencsére ezt nem tartotta be végül senki, mert biztos vagyok benne, hogy verseny után fogytak volna csak el azok a sörök, lévén versenyen „senki sem iszik”, de hogy a csapat egyetlen csigás íjásza üres pénztárcával mehetett volna haza az is bizonyos. : -)
Az első kör végére Pista-bá és Olgi-néni elkészítette a bográcsgulyást, de bizony még csak sóvárogva tekinthettünk rá, mert előbb a munka aztán az evés. Én korgó gyomorral lőttem végig a teljes második kört, sűrűn tekintgetve a bogrács felé, de ettől az idő sajna még nem repült hamarább. A sárkányt már úgy lőttem, hogy a nyílvesszőre felnyársalva rögtön a tűz fölé tehessem, és addig forgassam, míg ropogósra nem sül. Végül aztán lement a legutolsó cél is, és én is a bográcshoz állhattam. Ide is legutolsónak. Már csak az aljáról a sűrűje jutott, de nagyon jól esett. Most már megmaradok, könyveltem el.
Az ebéd utáni sziesztát mindenki igyekezett valami árnyékban eltölteni, a napon csak a tíz cél maradt köztük az a szerencsétlen sárkány, akit végül mégsem kellett megsütnöm.
A rövid szusszanás után következett az első egyéni párbaj. Két versenyző, a nevezésül beadott nyílvesszők alapján, találomra kisorsolva, három dobókorong három vesszőfogóra feltéve. Egy-egy a versenyzőkkel szemben a harmadik pedig hátrébb, a két párbajozó fél között. Aki eltalálja az elsőt, lőhet a hátulsó korongra is. A nyertes, aki hamarabb meglövi a hátsót. Nehezítésül csak tegezből lehetett lőni, így nem csak a pontosság számított, hanem az is, ki milyen hamar „táraz”.
Ezt követően jöhetett a csapatverseny, melyben 4-4 fős csapatok küzdöttek meg egymással, jobbnál jobb csapatnevek alatt. A cél 4 lufiból állt, a csapat tagok egymást váltva egy vesszőt lőttek ki, míg el nem fogytak a lufik. (mert akkor mehettünk fel a legközelebbi szupermarketbe újakat venni…) Akinél pedig hamarabb elfogytak az jutott tovább, a másik csapat kiesett. Szoros küzdelmek folytak, és a győzelem olykor csak másodperceken múlt. Itt egyébként nem csak a csapatokat illeti meg a dicséret, hanem a szurkolótábort is, akik nagyon kitettek magukért.
A csapatverseny után a lufikra rögtön lecsaptak a gyerekek, ezért felismerve az igényt, a legszélső lőállást ki is neveztük számukra. Ők is nagyon élvezték a találatokat, és persze a felfújt lufik sem maradtak a nyakunkon. : -)
Míg a gyerekek móresre tanították a lufikat, elkezdtük a második egyéni párbajt. Ez nem szólt másról, csak a pontosságról. Egy vesszőfogóra feltett dobókorong volt a cél. A párbajozó felek, ismét a beadott nyílvesszőik alapján sorsolódtak ki. A győztes, aki közelebb talált a korong középpontjához, továbbjutott a következő fordulóba. Ennél a feladatnál az idő nyomása nem zavarta a párbajhőseinket, ezért voltak párok, akiknél tényleg csak millimétereken múlott a továbbjutás.
A párbajok után pedig nem maradt más, mint az eredményhirdetés. Fakupáink már türelmetlenül várták leendő gazdáikat, hogy aztán elfoglalhassák új helyeiket korábbi versenyen elnyert ereklyék mellett, hirdetve hogy gazdájuk Dunaharasztiban is kiválóan teljesített.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Számunkra még hátra volt az összepakolás, ami mindig hamarabb lezajlik, mint a kipakolás. Ezúton üzenem az angol tudósoknak, hogy már türelmetlenül várom, mikor világítanak rá ennek az okára is.
A verseny során sok biztatást, jó szót kaptunk, amit ezúton is köszönünk mindenkinek, és egyben bátorítunk minden jelenlévőt, hogy írják meg a véleményüket email címünkre: dh.ijaszat@gmail.com A visszajelzések hasznos segítségül szolgálnának számunkra, és ha lehetőségeink megengedik, megfogadnánk, alkalmaznánk őket a továbbiakban. Ezeket az oldalunkon meg is jelenítenénk, legyen az pozitív, vagy negatív kritika, mutatva, hogy nem szégyelljük őket, és hogy más is számon tudja kérni rajtunk, amikor ellátogat a következő versenyünkre.
(HAron)
