2012. április 22.-én Nagy Péter és csapata által került megrendezésre egy nagyszerű örömíjászverseny Ürbőpusztán.
Az esti időjárás prognózis nem sokkal kecsegtetett, hiszen esőt ígért aznapra. Mi mégis elindultunk reggel, mert minket (Haraszti íjászokat) nem lehet olyan könnyen elijeszteni.
Verőfényes napsütésben érkeztünk meg a puszta közepén lévő erdős verseny színhelyére.
Nevezés után kihirdették a csapatokat, és végre megindulhatott a vérszomjas csata, a célok és íjászok egymásnak feszülve küzdöttek a pontok megszerzéséért.
Az első célok között szerepeltették magukat a 3D-s állatok.(Medve, farkas,vérszomjas lepke,és egy disznószerű pekari).
Ezután következett egy kis gonosz manó, aki
előszeretettel osztogatta a mínusz 10-eseket, már aki véletlenül eltalálta és
nem a mellette levő érmeket sorozta meg.
Továbbhaladva mindenkinek lehetősége volt egyet telefonálni. Az előre kihúzott számokat kellet volna sorrendbe eltalálni, de ez keveseknek sikerült. Itt már láttuk segítséget még a 112-őn sem kérhetünk csak az íjainkba kapaszkodva ballagtunk tovább.
Elérkeztünk a mesék világába, ahol szegény szomorú sorsú boszorkányokat kellett vessző általi halálra ítélni.
Mentünk-mendegéltünk egy szegény hajlott hátú öregasszonnyal találkoztunk, valamit főzött kis ütött kopott üstjében. Megkért minket kicsit támasszuk már vesszőinkkel, ugyanis nagyon billegett az edény. Megtettük azt gondolván talán a mi ebédünket főzi a mamika.
Hírtelen egy apó tűnt fel a távolban (Péter volt a főszervező), kackiás bajuszát megpödörve valamiféle házi készítésű bájitalt ajánlgatott mindenkinek mondván „bátorság elixír”.
Rendesen kóstolgattuk a finom nedűt, kicsit talán meg is ártott.
Eme meglátásomat arra alapozom, hogy a
következő célon királykisasszonyokat kellett volna menteni a gonosz rablóktól
nem pedig őket lenyilazni. Az első vesszővel 1 korongot találtunk el ami
lebontotta a ponyvát a vár elől. Így
láthatóvá vált, melyik ablakban van a királylány és hol a gengszter. Királylányt
lövőket mínusz
Ezután hamvaiból feltámadó Főnix madarat
soroztuk meg. A lágyan fújdogáló szél kicsit megnehezítette a dolgunkat, dobálta
ide-oda vesszőinkkel együtt.
Mellettünk bagolykoma félszegen huhogva várta az ítéletet. Mi döntöttünk (kis elixírt)!
Mondván fényes nappal ki látott még baglyot a fa alatt ücsörögni. Ez gyanús, gondoltuk és adtunk neki rendesen.
Megérkeztünk a seprűjükön repdeső boszikhoz.
Ötletesen kidolgozott állványon 4 banya repdesett körbe-körbe. Itt sokunk elvérzett főleg Erika, aki karbon vesszőjével próbálta tizedelni őket.
Az egyik szenya módon lehúzta a fejét és véletlenül az állványt találta el. Itt kérném kedves olvasóimat tartsunk egy perces néma csendet a derékba tört karbon emlékére.
Utunk vége felé még találkoztunk fácánnal, medvével, üregi békával, nyúllal, farkassal.
Miután őket is rendesen elláttuk nehogy valamibe hiányt szenvedjenek, elindultunk az ebéd elfogyasztása felé.
Félúton a telefonom megcsörrent Áron volt. Talán megérezte, most megyünk enni, érdeklődött, hogy sikerült a verseny?
Megnyugtattam, még csak most jön a neheze „az ebéd elfogyasztása”. Telefonon keresztül hallottam korog a gyomra. Meg ne mondjátok neki milyen finom is volt a bográcsba elkészült Pásztortarhonya.
Még sosem ettem ilyen étket, de kétlem, hogy ennél jobban bárki is képes lenne elkészíteni.
Gratula a szakácsoknak eme csodás étekért.
Következett az eredményhirdetés. Többen az eget kémlelve figyeltük a közeledő vihart.
Meg kell mondjam nektek ilyen gyors díjkiosztót még nem láttam ,15 perc alatt mindenki megkapta a jussát. Némely versenyre meg kellene hívnunk Pétert, ő ossza ki a díjakat.
Végül is nagyon kellemes versenyt töltöttünk el baráti társaságban.
Köszönjük a szervezők munkáját, volt munkájuk bőven.
Eredményeink:
Kun Dávid | mini | nomád | II. hely |
Krizsák Krisztián | gyerek | nomád | II. hely |
Szaniszló Roland | gyerek | nomád | III. hely |
Szikora Klári | női | longbow | I. hely |
Szabó Krisztina Tünde | női | nomád | I. hely |
Kunné Erika | női | VR | I. hely |
Ifj. Kondri János | ifi | longbow | I. hely |
Kun Gábor | férfi | longbow | II. hely |
(gabomen)