Nyárelő Íjászverseny
Élménybeszámoló
Megrendeztük idei első versenyünket, amihez egy új helyszínt találtunk. A várostól ugyan távol eső tanya melletti, de hangulatos kis erdőben. A hely adottságai jónak ígérkeztek, de mégis nagyon izgultunk, hogy a közönség hogy fogadja majd a változásokat.
Az előzetes körbejárások alatt rögtön megtaláltuk a lőállások leendő helyeit, és azt is, hogy hol lesz majd a büfé, a konyha, a sátor... Minden adta magát, de azt is láttuk, hogy sok munka lesz még vele. Szerencsére a tanya tulajdonosa mindenben partnerünk volt és sokat segített.
Az előkészületek alatt szomorúan tapasztaltuk, hogy körülbelül egy milliárd szúnyog van az erdőben és a jófajta homokos talaj is rettentően porzik. Aztán jött este a hidegzuhany. Szó szerint, szakadó eső formájában. Az átok. Ebből hogy lesz íjászverseny?
Másnap viszont rájöttem, hogy az eső nem átok volt, hanem áldás. A port elverte, levegőt harapni lehetett, a szúnyogok javarésze eltűnt az időjárás pedig kiválónak ígérkezett. Villámgyorsasággal rendeztünk el mindent, állítottuk fel a sátrat, nevező asztalt, de a nevezőknek még se híre se hamva. Áááá, nem tettük ki az útjelző táblát! Még éppen időben kaptunk észhez, mert már az elsőnek érkezők éppen a bekötő út előtt tanácskoztak arról, hogy valóban jó helyen vannak-e.
Most, hogy minden a helyére került érkeztek is sorban a régi ismerősök, és az új, számunkra még ismeretlen arcok is.
Beszélgetés, némi elemózsia elfogyasztása, csapatbeosztás és még egy utolsó zsíros kenyér után indult a verseny. A sok kiscsapat bevette magát a sűrűbe és a gyümölcsösbe és a teherautó platóra, hogy megküzdjenek a 3D célokkal, Kriszta rajzaival, és Szilveszter „teremtményeivel”. Ám ennél részletesebb leírásba most nem is fogok bele, mert aki ott volt az még emlékszik rá, aki pedig nem tudott eljönni az jöjjön el a legközelebbi versenyünkre és látni fogja!
Ezek után jött a nap legfontosabb eseménye, legalább is számomra. Az ebéd. Krisztián kiváló pörköltet készített. Kissé csípősre sikerült, de egy rozéfröccs kitűnően ezt ellensúlyozta. Szinte érezni véltem a déli lejtőkön termesztett pinot noir mellett illatozó virágokat és a völgybeszorult felhő ízét miközben tele pocakkal iváshoz emeltem a poharamat.
Szusszanásnyi szünet után visszatértünk a gyümölcsösbe egy távolodó lövészetre, ahol ádáz küzdelem alakult ki minden kategóriában.
Miután kikerültek a legjobb távlövők, megkerestük a legerősebbeket is. Gyuri bátyánk készített egy 40 kilógrammos súlyt (nem aprózta el, annyi biztos), amit minél messzebb kellett elhajítani a férfiembereknek. Nők és gyerekek egy kisebb, 5 kilós súlyzóval kellet ugyan ezt megtenniük. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt nem mi találtuk ki. Láttuk, megtetszett és átvettük, de vitathatatlanul nagy sikere van.
Az eredményhirdetés gyorsan zajlott, majd mindenki hazaindult. Mi persze maradtunk még és lebontottuk a sártat, lebontottuk a pályát, összepakoltunk, összesöpörtünk és felmostunk domestossal. Jó ez utóbbi kettő nem igaz, de milyen rossz is lenne, ha még ezt is meg kellene csinálni egy-egy verseny után.
(HAron)
