Haraszti Íjász Club

Ismét szép számmal látogattunk el vasárnap Szigetszentmiklósra, a Sziget SZIVE által rendezett V. Sziget Kupára. Hűvös, ámbár napost időt jósolt a meteorológia erre a napra. Én nem tudom, tanultak-e valamit, vagy csak éppen sikerült eltalálni, de tényleg hűvös és napos volt az időjárás. Arra ugyan nem emlékszem, hogy szelet is jósoltak-e, de mondjuk, hogy igen, és mondjuk, hogy azt is sikerült tökéletesen előre jelezniük. Egyszóval, elkélt a réteges öltözék, és a forró tea, forralt bor, ami utóbbi kettőért egy csillagos ötöst adok a szervezőknek.

A nevezést gyorsan letudtuk, maradt idő néhány bemelegítő lövésre, majd még néhány pulóverre és meleg italra, hogy ne átfagyva kezdjünk neki a versenynek. Nekem személyes elintézni valóm is volt, ami miatt különösen vártam a kezdést. Reméltem, hogy összeakadok ismét a „Sovány farkassal” aki kifogott rajtam a vándorzászlós versenyen. Vártam, hátha itt is összehoz vele a sors, és most revansot vehetek.

A verseny helyszíne az orosz lokátor-domb volt, ami ugye nem orosz, de domb. Nálunk, ezen a sík vidéken ritkaság a magasság. Ha nagyon túlozni szeretnék, mondhatnám azt is, ha egy talicska földet kiborítok az már nevezhető dombnak. No de visszatérve a lokátor-dombokhoz, jól esett felszaladni és onnan körültekinteni a sík tájra. Hiába, dombvidékről származó gyerek vagyok, nekem ez sokat jelent. Viszont íjászni a síkságon tanultam, így mikor a dombtetőről lefelé kellett lőni a célokra, nagy bajban voltam. Pedig ebből nem csak egy volt…

Kis csapatunk jó hangulatban lőtte sorra a célokat, melyek javarészt rajzolt 2D-s célok voltak, de akadt 3D-s, és az előző kettő keveréke, a 2,5D-s „dombormű” is. A találati zónákra sem lehetett panasz. Világosan elkülönülő, jól látható, méretes darabok. Öröm volt lőni rájuk.

A Sovány farkas viszont még nem mutatta magát!

Néhány célnál, főleg a dombtetőkön, ahonnan több célra is kellett lőnünk, kissé torlódtunk ugyan, de ezt is ki lehetett használni. Jó alkalom volt egy kis pihenésre, egy meleg teára, szendvicsre, beszélgetésre, vagy akár az erőviszonyok felmérésére.

Ahogy haladtunk előre, úgy lett barátságosabb az idő is. Már inkább naposnak volt mondható, mintsem hidegnek és a szél is alább hagyott. Egy igazi ajándék így október közepén. Ám az is meglehet, hogy a szervezők tudnak valamit, az időjárás alakításával kapcsolatban, amit mások nem! ; -)

Közeledve a vége felé sok ismerős céllal találkozhattunk, akik bizony nem úszták meg íjászaink sortüzét, de hová tűnt Sovány farkas…? Nem tudom. Le is mondtam róla, és a bosszú helyett inkább az ebédre koncentráltam. Megéhezik az íjász, főleg, ha töltött káposzta a menü, ami ráadásul a kedvencei közé tartozik.

Az utolsó célhoz, már fáradtan érkeztünk. Az utolsó cél, ami egyben az első is. Persze aki a kettesen kezd, az egyesen végez, mint ahogyan ezt mi is tettük.

 Bekanyarodva a célhoz, döbbenten álltam meg. Velem szemben, vérben forgó szemekkel nem más, mint a Sovány farkas állt. Döbbent csend. Megszűnik a külvilág. Csak Ő és Én. Most végre megmutathatom neki.

 Elsőként lépek a karóhoz, töltök, és megfeszítem az íjam. Célzok, de Ő csak vicsorog rám. Lövök. A nyakán talál. Ugyan csak öt pont, de legalább már nem szalad el. A második lövésre jobban koncentrálok, ám Őt ez meg sem hatja. Ismét lövök. Jobb találat, nyolc pontos. Közelítek a tízeshez. Harmadikra meglesz, gondolom. Töltök, megfeszítem az íjat, célzok. Ám ekkor eszembe jut három éves kislányom, Emma, mikor ellátogattunk a Sziget SZIVE nyíltnapjára. Hívtam, hogy „Gyere, most levadásszuk a gonosz Sovány farkast, és megmentjük szegény Piroskát meg a nagymamáját!”. Azonnal beleegyezett, és jött is velem elszántan, de mikor odaértünk meglátta a farkast, és csak nézte. Nézte, nézte hosszasan, majd megsajnálta, mert olyan soványkának találta. Ezért aztán nem is lőtt rá, hanem inkább odament hozzá és megsimogatta. Ezen most elmosolyodom, megremeg a kezem és a harmadik lövésem a „Gonosz Sovány farkas” felett elszáll, és a háttérben csapódik be. Vége. Ismét alul maradtam, de találkozunk még te alultáplált bestia!

Az ebédhez letörve érkeztem. No, nem a farkas miatt, hanem a hosszú sor láttán, ami a fazék előtt kígyózott. A „mama-féle tőti kápi”. Beálltam hát a sor végére és bíztam benne, mire odaérek, még marad nekem is. Maradt! Innen csókoltatom a kedves mamát, őrizzék Őt meg az égiek jó egészségben, mert bizony kiválóra sikeredett az a töltött káposzta. Az adag ugyan nem volt nagy, bár lehet, hogy csak én vagyok nagyétkű, de azért éhes sem maradtam.

Ebéd után csapatversenyen múlattuk az időt, ahol a gyorsaság és a pontosság egyaránt fontos volt. Háromfős csapatok küzdöttek meg egymással. A csapatból két katona, két-két vesszővel előreszalad a lővonalig, és lelövi a két, hurkapálcára kitűzött, Polifoam almát. Visszaszaladnak és miután lepacsiztak a harmadik emberrel, nevezetesen a kapitánnyal, nincs más hátra, mint hogy a kapitány szaladjon előre és lelője a középre kitűzött egyetlen almát. Az a csapat nyer, aki hamarabb végez. Aki nem lövi le az almákat, kiesett. Rettentő jó móka volt, csak sajnos túl könnyű. Mármint túl könnyű volt kiesni. ; -) A döntő viszont izgalmasra sikeredett. A két felnőtt csapat gigászi küzdelemben sorra döntetlent játszott, így háromszor kellett ismételniük, mire kiderült, ki is a jobb.

Legvégül az eredményhirdetés következett, ahol ugyan voltak hibák, de végére minden a helyére került, így mindenki elégedetten távozhatott. Egyetlen ügy maradt elintézetlen, de az már csak rám és a Sovány farkasra tartozik…

Kellemes verseny volt, egy szép napon, kiváló társasággal.

(HAron)