II. Haraszti íjászverseny - Eredmények

2012.04.16. 11:15 HAron

II. Haraszti Íjászverseny
Eredmények

 

Üdv Mindenkinek,

 

A verseny eredményei letölthetőek a lenti linken.

Minden résztvevőnek gratulálunk, és köszönjük hogy ezen a borongós napon megtisztelt bennünket a jelenlétével.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek

Eger, 2012.04.07.

2012.04.10. 11:23 HAron

Eger 2012

2012. április 7., "Itt járt Mátyás király…" Íjászverseny Egerben

 

Már a múlt évi verseny után, ahol Roland az első lett, tudtuk, hogy idén is eljövünk az egri versenyre, ha mondjuk, nem szakad le az ég. Azt is tudtuk, hogy egy napra fárasztó odautazni, a verseny hossza miatt, amit a 229 nevező vetített előre idén is, ezért húsvétolásra érkeztünk meg már pénteken, hogy reggel fitten indulhassunk el a versenyre.

Korán is érkeztünk, még a vár és a népe is aludt. Volt időnk nézelődni, azután nevezésnél sem kellett órákat sorban állni. Az idei versenyen, már a nevezésnél sok ismerőssel találkoztunk, jó volt dumálgatni.

A csapatok kihirdetése után elindultunk, hogy leküzdjük a 15 célt. Azért csak ennyi cél volt, mert borzalmas mennyiségű bónuszlövést lehetett az ügyesebbjének megejteni. Összességében egy 23 célos versenynek megfelelő pontszámot lehetett begyűjteni.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

XXI. Megmérettetés a Vándorzászlóért, Kulcs

2012.04.02. 17:24 HAron

XXI. megmérettetés a vándorzászlóért, Kulcs 2012.13.31.

Ahogy már írtuk korábban a Kulcsi Turul Íjász Egylet nyerte meg a XXI. Megmérettetés a Vándorzászlóért verseny rendezési jogát, amelyet március utolsó napjára, a csukatilalom végeztére meg is hirdettek. Természetesen a csukáknak alig van közük az íjászathoz, de biztosan okozott dilemmát pár embernek, hogy pergetni menjen-e vagy megmérkőzni a vándorzászlóért. Én is az utóbbit választottam, bár nagy volt a csábítás.

Helyszínül a Kishalompusztai Ökoturisztikai Lovaspark szolgált, amely már az útról láthatóan, ígéretes pályát tartogatott a versenyzők számára.  Völgyben csendesen csordogáló patak mentén bújtak meg a lőállások, maximálisan felhasználva az egyes helyek adottságait, így minden a természetesség benyomását keltette.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók vándorzászló

SzigetSZIVE-Panderosa Íjászverseny, 2012.03.15

2012.03.16. 19:44 HAron

SzigetSZIVE-Panderosa Íjászverseny 2012.03.15

SzigetSZIVE-Panderosa Íjászverseny 2012.03.15.

  

2012. március 15.-én csütörtökön, verőfényes napsütéssel indult a napunk. Szerencsére, bár szokásunk, nem tudtunk elég későn indulni, hogy ne legyünk pontosak. Egy számunkra még ismeretlen helyre, a dunavarsányi Panderosa lovas panzió területére érkeztünk meg. A terület már első látásra jónak tűnt: szép épület, a környezet, kis tó, völgyek, dombok, földalatti tereptárgyak, stb. Mivel régi katonai terület volt, meglepik is voltak a föld alatt.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Jamesz versek

2012.03.08. 09:51 HAron

Szösszenetek - Jamesz versei

Szösszenetek.

Jamesz ajkára lehelték a múzsák az ihletet csókját, melyet nem volt rest és papírra is vetett. Hogy eme remeket ne merüljenek el az élet süllyesztőjében jónak láttuk közzé tenni.

Íme, zengjenek hát a kortárs költő művei, íjász ódái.

Szólj hozzá!

Címkék: szösszenetek

IV. NYWYG Kupa, 2012.03.03.

2012.03.07. 12:40 HAron

A naptári tavasz első hétvégéjén a Szomszédjainknál, Alsónémediben jártunk, a IV. NYWYG Kupán. Sokak számára, de számomra egész biztosan, ez az esemény az idény első versenyét jelentette. Előkerülhettek végre az íjak a porosodó téli helyükről és rozsda, por, pókháló eltávolítása után ismét csatarendbe állhattak. Persze csak képletesen értve, hisz nincs íjász, aki ennyire elhanyagolná felszerelését, és hagyná porosodni heteken, hónapokon keresztül. No meg persze a rozsda is csak az ember ízületeit fogja be, melyek elkényelmesedtek a tél folyamán, hisz havat is csak egyszer-kétszer kellett lapátolniuk.

 

De félre a mellébeszéléssel, és térjünk rá a versenyre. Kezdjük az elején, és érkezzünk meg Alsónémedibe.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

II. Haraszti íjászverseny - Versenykiírás

2012.02.29. 22:33 HAron

II. Haraszti íjászverseny
Versenykiírás

Rendező: Haraszti Íjász Club
A verseny jellege: Örömíjász verseny
 
Kategóriák:
Tradicionális, Longbow, Vadászreflex, Olimpiai, Csigás

Verseny leírás:
A Haraszti Íjász Club 2012. április 14-én rendezi meg az II. Haraszti Íjászverseny.

Helyszín:
Dunaharaszti, Sport sziget, Íjász lőtér (Duna camping 9000 m2-es terület)

Szólj hozzá!

Címkék: meghívó versenyek

Rákoskeresztúr, 2011. 11. 06.

2011.11.29. 11:04 HAron

Kicsit megzavart minket a 11 órási kezdés... Annyira időben érkeztünk, hogy még  gyakorolni is volt időnk. :)

6-7 fős csapatokban kezdődött meg a versengés. A célokat a Halloween ünnepe ihlette, igen bájosra sikeredtek! :) 

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Alsónémedi háziverseny, 2011.11.05.

2011.11.11. 10:44 HAron

Meghívást kaptunk, hogy részt vegyünk a szomszédos NYWYG egyesület szombati háziversenyén néhányan, akik éppen ráértünk. Közel lévén kényelmesen elindultunk az Alsónémedi klub zárt íjász pályájára, amit már most borzasztóan irigylünk. Mellesleg hét ágra sütött a nap, ha terep verseny lett volna szervezve, tuti, hogy derékig állunk az égi áldásban. Legalább nem fagyoskodtunk. 

  

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Vasárnapi edzések

2011.10.31. 14:28 HAron

Figyelem

Figyelem, a november 6-ai edzés elmarad! Áporkán lesz a társaság.

 

A másik változás pedig az, hogy hidegre való tekintettel november 13.-ától a „téli edzéseket” teremben tartjuk. A részletek iránt érdeklődni Marlok Károlynál lehet a dh.ijaszat@gmail.com email címen vagy a 06209138645-ös telefonszámon.

 

A szerdai edzésekkel kapcsolatban egyelőre nincs változás.

 

1 komment

Címkék: hírek közérdekű

Vecsési Íjászverseny, 2011.10.22.

2011.10.23. 21:42 HAron

Vecsési Íjászverseny  2011.10.22.

A Sztyeppék Népe és a NYWYG által került megrendezésre.

 

Izgalmakkal telve vágtunk neki a verseny helyszíne felé. A szép napsütés és a kellemes reggeli 10 C° arra inspirált minket, hogy egy kis kirándulást tegyünk a környező falvakban.

Megérkeztünk a festői vecsési horgásztó helyszínére ahol már elénk tárult a pályának egy kis része. A halak izgatottan figyeltek minket. „Na eljött az ítélet napja” mondták és beásták magukat az iszapba.

Még nem tudták, hogy nem ők lesznek a mai nap főszereplői.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

V. Sziget Kupa, 2011.10.16.

2011.10.20. 13:19 HAron

V. Sziget Kupa, 2011.10.16.

Ismét szép számmal látogattunk el vasárnap Szigetszentmiklósra, a Sziget SZIVE által rendezett V. Sziget Kupára. Hűvös, ámbár napost időt jósolt a meteorológia erre a napra. Én nem tudom, tanultak-e valamit, vagy csak éppen sikerült eltalálni, de tényleg hűvös és napos volt az időjárás. Arra ugyan nem emlékszem, hogy szelet is jósoltak-e, de mondjuk, hogy igen, és mondjuk, hogy azt is sikerült tökéletesen előre jelezniük. Egyszóval, elkélt a réteges öltözék, és a forró tea, forralt bor, ami utóbbi kettőért egy csillagos ötöst adok a szervezőknek.

A nevezést gyorsan letudtuk, maradt idő néhány bemelegítő lövésre, majd még néhány pulóverre és meleg italra, hogy ne átfagyva kezdjünk neki a versenynek. Nekem személyes elintézni valóm is volt, ami miatt különösen vártam a kezdést. Reméltem, hogy összeakadok ismét a „Sovány farkassal” aki kifogott rajtam a vándorzászlós versenyen. Vártam, hátha itt is összehoz vele a sors, és most revansot vehetek.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Nagykőrös, 2011.10.08.

2011.10.10. 14:37 HAron

A Bor Kalán Nagykőrösi Hagyományőrző Íjászegyesület versenyén jártunk 2011.10.8-án

Reggel nem hittünk a szemünknek, mikor ébredéskor verőfényes napsütésre léptünk ki a házból. Az időjósok szakadó esőt jeleztek viharos széllel, nem is készültünk ma versenyzésre. Gyors pakolás után sikerült időben útra kelnünk és ezúttal végre időben érkeznünk.

Nevezés után jól esett a zsíros kenyér hagymával, amire a szervezők vendégül láttak minden résztvevőt. (Járt hozzá tea is. :) )

A verseny időben elkezdődött, gördülékenyen ment a csapatok kihirdetése és a verseny kezdés is.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

I. Versengés a Haraszti Fakupáért - Élménybeszámoló

2011.10.05. 15:19 HAron

I. Versengés a Haraszti Fakupáért
Élménybeszámoló

 

 

Mint ígértem, megpróbálom összefoglalni a nap eseményeit és írásba önteni mindazt, ami a kupáért folytatott versengés alatt, előtt és után történt. Sajnos nem lehettem egyszerre mindenhol, de azért igyekszem a versenyről képet formálni mindenkinek, aki nem tudott eljönni és segíteni a visszaemlékezést azoknak, akik eljöttek.

***

Amikor felmerült a verseny ötlete, akkor még csak, mint háziversenyt szerettük volna megrendezni. Ám időközben annyi jó helyen jártunk, és annyi kedves emberrel találkoztunk, hogy úgy éreztük, velük is meg kell osztani ezt az élményt. Így módosítottuk az elképzeléseinket, és kiterjesztettük a versenyt, meghívott egyesületekre is. Érkeztek a visszajelzések és szembesülnünk kellett, hogy az érdeklődés jóval nagyobb, mint gondoltuk, így hát meghirdettük különböző fórumokon, hogy a Harasztiak, bizony nagy fába vágják a fejszéjüket, és egy teljes értékű íjászversennyel mutatkoznak be a Nagyközönségnek.

1 komment

Címkék: versenyek élménybeszámolók

I. Versengés a Haraszti Fakupáért - Eredmények

2011.10.04. 11:17 HAron

I. Versengés a Haraszti Fakupáért
Eredmények

 

Üdv Mindenkinek,

 

A verseny eredményei letölthetőek innen.

 

 

Minden résztvevőnek gratulálunk,

H.Í.C.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek

I. Versengés a Haraszti Fakupáért - Képek

2011.10.03. 22:32 HAron

I. Versengés a Haraszti Fakupáért
Képek

 

Felkerültek a versenyen készült fotók a képtárunkba. Lapozgassa őket mindenki kedvére!

Tudom, hogy a legtöbb érdeklődésre számot tartó dolog az élménybeszámoló, de legfőképpen az eredmények. De megnyugtatásul, ezek is kikerülnek a napokban.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek

Pilisjászfalu 2011. 09. 24

2011.09.26. 11:00 HAron

2011. 09. 24, Pilisjászfalu

A Pilisi Királyi Íjászok őszi versenyén jártunk Pilisjászfalun 2011. 09. 24-én

Egy régi bányakatlanban kialakított pályán 21 jól kitalált, furmányosan megrajzolt célt kellett leküzdenünk. Sok kudarccal szembesülve már a pálya elején sokan sejtették, hogy nem lesz egy pontvadász verseny. :))) Példának okáért a birkanyájban legelésző 3 db fekete bárányka vagy a 3 kismadár a fa körül 1-1 vesszővel meglőve. Nemigen kellett rettegniük nyilainktól! :D

 

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Versenykiírás

2011.09.25. 21:40 HAron

I. Versengés a Haraszti Fakupáért
Versenykiírás

Rendező: Haraszti Íjász Club
A verseny jellege: Örömíjász verseny

 

Kategóriák:
Minden kategória, amelyben legalább 3 induló van.
(tradicionális, vadászreflex, longbow, barebow, olimpiai, CB, 3D, CU, CRB)

 

Abban az esetben, ha bizonyos kategóriák nem rendelkeznek kellő induló létszámmal, (3 fő), akkor a versenyző dönthet úgy, hogy magasabb kategóriában indul. Ha ezzel a lehetőséggel nem él, akkor kis létszámú kategóriát is indítunk, de a verseny végén ezeket a helyezetteket csak oklevéllel díjazzuk.

Szólj hozzá!

Címkék: meghívó versenyek

HDH-IAA Történelmi EB

2011.09.19. 22:09 HAron

A 2011. szeptember 13-17. a HDH-IAA által Kőszegen megrendezett történelmi Európa bajnokságon Havasi Ferencné Gabi és Havasi Ferenc jött, látott, és kitűnően szerepelt.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Sziget SZIVE Nyílt nap, 2011.09.04.

2011.09.15. 09:32 HAron

A levegő forró, a nap égető volt.
A távoli délibáb összemosódott az ég kékjével.
A fűcsomók közt a talajt a lovak patái vájták ki. A hosszú dombot a mezőtől egy fakordon választotta el.
Ez előtt 7 db állat (és 1 db lengő henger) méregette az íjászokat, akik fák és bokrok mellett felállított sátrak alól figyelték azokat.

Egy idősebb íjász a jobb kezének mutató ujját behajlítva bajuszát végigtörölgette, majd megfeszítette az íjat és gyakorló táblán levő 7-8 cm kör közepébe lőtt. Kezdetét vette a Sziget SZIVE nyílt nap.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

XX. Megmérettetés a vándorzászlóért

2011.09.06. 14:16 HAron

Huszadik alkalommal mérettettek össze az íjászok, akik mind maguknál szerették volna tudni a Vándorzászlót, és ezzel a következő megmérettetés rendezésének jogát. Ezúttal szervező a Nyílröptetők Társasága, a helyszín Hetényegyháza, Kalmár-tó. A szabály egyszerű, a csapatok egyéniben legjobb eredményt elérő 5 versenyzője indul a csapatversenyben ahol 10, 20, 30, 40 és 50 méterről kell lőni 1, 2, 3, 4, 5 vesszővel…

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók vándorzászló

Íjászverseny Kiskunfélegyházán

2011.09.02. 15:40 HAron

Egy fesztivál keretein belül került sor a versenyre 2011 augusztus 20-án a kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület jóvoltából.

 

Két körben 12 célon mérhették össze tudásukat a nevezők. 

Remek területen, kifejezetten változatos és kihívásokkal teli pályán versenyezhettünk!!!

 

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

III. JÁSZ Íjásztalálkozó és Viadal

2011.09.02. 14:25 HAron

Jászjákóhalma határában a Kapitányréten vettünk részt a Jákóhalmi Íjászok által szervezett versenyen 2011. augusztus 27-én.

A verseny szervezéséről ezúttal is csak jót írhatok! Profi volt! 

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

II. Lajos emlékverseny, Sátorhely

2011.08.30. 14:46 HAron

Idén, 2011.08.27-én, 6. alkalommal rendezte meg a Mohácsi Torna Egylet Nimród Íjász Szakosztálya a II. Lajos emlékverseny az 1526. augusztus 29-ei mohácsi csata emlékére állított Mohácsi Történelmi Emlékparkban.

Szólj hozzá!

Címkék: versenyek élménybeszámolók

Nyílt nap 2011.03.14.

2011.07.15. 11:40 HAron

Nyíltnap 2011.04.14.

Egy írással adós vagyok, de már nagyon rég óta. Az egyesületünk első megmozdulása, nyílt nap 2011.04.14-én, ami sok új tagot hozott számunkra, és nagy lendületet adott az egyesület létrejöttéhez.

A beszámoló még a nyílt nap után megszületett, de mindmáig várnia kellett, hogy ne a gépemen porosodjon, hanem itt váljon közkinccsé az oldalunkon.

Szólj hozzá!

Címkék: élménybeszámolók

süti beállítások módosítása